Helyzetjelentés

„ – Egy fecske nem csinál nyarat! 

– Ó, dehogyisnem! Csak figyelj, bebizonyítom!  ” 

Vicces, mert már lábalunk ki a nyárból. Vége van a napsütésnek, a tikkasztó hőségnek, nem fő meg többé az agyvizünk se ( legalábbis egy ideig ) és hamarosan kezdődik a suli, míg megint mások a munka világában folytatják néhol monoton, néhol izgalmas tevékenykedésüket. Tudjátok, igaz a mondás, ha jön a szar, csőstül jön. Az utóbbi napokban/ hetekben elég sok rossz történt velem, főleg kapcsolati szinten. Egy kis időre visszatért az, akiről nem hittem, hogy vissza fog, de engedtem neki. Aztán felszívódott, minden szó nélkül. Most azon ügyködik, hogy az exét, G.-t visszahódítsa. Egy két régi haverjától és közös ismerőstől megtudtam pár dolgot utólag, sokkolóakat és rondákat, amiket ha előbb tudok, tán mindez elkerülhető lett volna. Bár számos ponton az lett volna, na mindegy. Nem tudom pontosan mit tervez, de nem is izgat.. Remélem, ezúttal örökre eltűnt az életemből. 

Ami a magánéletet illeti, sok barátom felszívódott, vagyis inkább lemorzsolódtak. De akik régebb óta ott voltak, ők mellettem is maradtak mai napig. Ott van pl. B., olyan mintha a bátyám lenne. Mindig lehord, de szeretetből teszi, hogy kapjak már az agyamhoz, és ha valaki bánt, mindig felajánlja, hogy szétveri. Köszi, B. nem szükséges, de aranyat érsz. Igazi angyalka vagy. Aztán ott van még a fogadott húgom, E. Vele is mindig beszélünk, bár igaz, vele inkább lazább témákról. De lelkileg is mindig számíthattunk a másikra. T. is mindig megért, bármi nyűgöm vagy fájdalmam van. Jó lenne már talizni és összeülni egy pár sörre, meg filozófálni, T.! Imádlak titeket srácok, innen is millió puszi és hála, hogy elviselitek a hülye természetemet! ♥ 

Ami a tanulmányokat és a melót illeti, csakhogy arról is szót ejtsek. Életem egyik legviharosabb nyara, és úgy összességében időszaka volt most ez. A melóim, amik összejöttek, nem tartottak sokáig, alkalmanként takarító majd árúfeltöltő voltam, de ez se tartott sokáig, hála a rugalmatlan beosztásnak, meg még pár sajnálatos eseménynek. Besokalltam. Pedig egyébként a kollégák jó fejek voltak, a csapatot sajnáltam otthagyni. Aztán egyszerűen nem találtam jó melót, bár mit vár az ember lánya 9 osztállyal, 0 szakmával? Magamba zuhantam, totál rástresszeltem a dologra, ráadásul itt kopogtatott a nyakamon szeptember, és még a fránya sulit is össze kell egyeztetni. Minden bajom volt. Eddig.

Mert bizony, nagyon úgy néz ki, igaz a mondás, hogy egyszer fenn, egyszer pedig lenn van az ember, és hogy a tömeges szar után mindig jön valami jó dolog is végül. Gyerekek. Kaptam egy jó állásajánlatot. Ha minden jól megy, piercer leszek egy eléggé jól menő, pesti szalonban, kimagasló fizetéssel. El sem hiszem a szerencsémet, hogy a hobbim most a munkám is könnyen lehet, és hogy megkapom a lehetőséget. Tényleg, túl szép, hogy igaz legyen, de szeretnék benne hinni, és most kiugrom a bőrömből örömömben! Viszont, ha valóban elvállalom, nem megyek vissza az iskolába. Talán később. De az angol nyelvet mindenképpen le akarom tenni. 

És, ami azt illeti, egyre több, valóban pozitív embert ismerek meg mostanában, akik valóban építenek lelkileg, és nem pedig lehúznak. Azt vettem észre, mintha valahogy most, az elmúlt időszakban méginkább felnőttem volna. Mintha ez a sok szar, egy nagy pofon kellett volna nekem az élettől. Lehetséges, hogy tényleg erre volt szükségem. 

Fáj beismerni. De. Van egy srác, aki szimpatikus nekem, és tetszik. Nagyon óvatos és lassú leszek a kapcsolatokkal, ezt már megtanultam, elhatároztam, s be is tartom. Nagyon fontos, hogy jól megismerd a másikat, mielőtt beengeded az életedbe, mert könnyen lehet, hogy maga a farkas bújkál a bárány felszíne alatt. Épp ezért semmit se kapkodjatok el sose. Én sem teszem ezentúl. 

A szüleim kapcsolata pedig… Nos, az olyan, mint eddig is volt. Enyhén és diplomatikusan jellemezve: szar. Bár most anya vett valami elcsépelt ajándékcsomagot apámnak, Star wars- os cuccokkal, meg fehérjékkel, proteinnel és vitaminokkal. Egész jól eltalálta, minek örülne a fater, bár az ajándékválasztás sosem volt az erőssége. Most mégis telibe talált. Azzal is tisztában voltam, miért játssza így a jó fej feleséget és anyát mostanság. Van egy titka, amire csak én jöttem rá, de én eddig csendben maradtam. 

Amikor le akartam vinni a szemetet, és kötöztem volna össze a zsák száját, meglepő dolgot vettem észre benne: egy terhességi tesztet. Kivettem, és kissé remegő kézzel, kigúvadt szemekkel néztem meg, majd motyogtam magam elé az „ ezt nem hiszem el! ” mondatot. A teszt pozitív. 

A hangulatingadozásos, önző, játszmázó anyámnak gyereke lesz. Pontosan tudja, hogy apám soha az életbe nem akar megint gyereket, és hogy a viszonyuk már nagyon régóta elromlott. Ahogy azzal is tisztában van, hogy ha gyereke lesz, ő majd kedvére visszatérhet a babázós időszakához, nem kell majd semmit se csinálnia, és ezzel együtt apámat tényleg egy életre magához láncolja. Okos. Ravasz. Undok. Gusztustalan. Megint csak magára van tekintettel. Nem érdekli apám, de még az élet sorsa se ott a hasában. Ő nem tudja, hogy tudom a kis titkát. Én viszont tudom, amit tudok. Gondolkozom, mi lenne a helyes lépés. Nyilván, apámnak jogában áll tudnia erről. Le is ültem vele beszélgetni, de csak feltételes módban, „ mi lenne ha…? ” szinten. „ Mi lenne, ha anyáról kiderülne, hogy terhes?” Apám pedig nem hülye ember, azért meg kell hagyni, mégiscsak ismeri a nőt, akivel 20 éve házas. Pontosan tudja, milyen a természete. Azt felelte, ha ez megtőrténne, őt bizony nem érdekelné és lelépne. Már sokkal előbb le kellett volna lépnie, de megvárta, míg felnőttem. „ De most is ugyanez lenne, és ha most ez megtörténne… Te megöregedsz mellette. Túl vajszíved van, apu. ” mondtam erre neki, és megöleltem. Bár ő egyre csak bizonygat, hogy őt most már nem érdekelné, szemrebbenés nélkül lelépne. Kívánom, tegyen így. Mentsd magad, apu! 

Az bizonyos, hogy engem ez a családi ” dráma” nem fog érdekelni. Valszeg lesz egy öcsém vagy húgom, de ennyi. És? Majd’ 2 évtized fog tőle elválasztani. Igazán közeli viszony kialakítása kb. lehetetlenség lesz így, ráadásul őszintén, nevezzetek szörnynek, de valahogy nem is érdekel egyáltalán. Csak szánom talán, azokért majd, amiket át kell élnie. De ennyi, s nem több. Én a saját utamra léptem, nem kell, hogy ez foglalkoztasson. Nem az én dolgom. 

Az én dolgom az, hogy kezembe vegyem a sorsomat. És merjek ÉLNI. Így, csupa nagybetűvel.