Laza nap

Összegezve: elégedett vagyok 

Egész szép nap volt a mai, leszámítva tán az irdatlan nagy hőséget, meg a sok irritáló emberkét, dehát annyi baj légyen, gondoltam, s felfegyverkeztem, hogy nekivessem magam a világnak a mai napon is. Harcra fel, vitézek! Ahogy Arany írja a Toldiban: „ Egy, csak egy legény van talpon a vidéken. ”

Először is: Nagyon finom füstölt lazacos, salátás szendót reggeliztem. 

Ráadásként, a kávém sem volt rossz. Bár az igaz, hogy a hab szokás szerint több volt benne, mint a tartalmas nedű. 

Miközben nyugisan elfogyasztottam az ételt, hallottam, hogy a benti részen valaki rosszúl lett. Úgyis kellett még cukor a kávémba, nameg kíváncsi is voltam, így bementem a teraszról, csekkolni a szitut.

Ja, csak egy nő fekszik benn a kanapén, elájúlt a hőségtől. Egy kis víz és oké lesz, semmi extra. Lőttem volna róla képet vagy videót, de szerintem nem díjazták volna. A személyiségi jogok, ugye…

Miután megreggeliztem, a fővám téri piacra mentem, ahol, mint kiderült, a horrorisztikus áraikat főképpen a turisták naivitására alapozták. Hülye vagyok, amúgy számíthattam volna erre. Való igaz, hogy nagy tételben be tudsz vásárolni, de kurvára drágább is minden, főleg a hús. Több árúst is meg kell nézni, végigjárhatod az egészet, hogy felderítsd, és összeadd fejben, mit, merre, hol, mennyiért éri meg. Zöldségekből és gyümölcsökből mondjuk egész szép mennyiség kerekedett, így azokra egy szavam nem lehet. De akkor sem vagyunk vegánok, sem nyulak. Vegán nyulak meg főleg nem. 

Miközben ezt a rakat szírszart, plusz még végül a hozzácsapott 10 kiló húst hazacipeltem, azon elmélkedtem, hogy a Deák kőrnyéke sosem fog megváltozni, sőt, évről- évre egyre rosszabb lesz a helyzet: arabok, indiaiak, négerek tömege árasztja el az egész placcot. A buszokon is több a ( szépen megfogalmazva ) külföldi, mint a magyar. Fehér embert elvétve látsz. Hogy ez miért baj? Mert Magyarország magyar. Benne van a nevében, bassza meg. Mindjárt be is állok Budaházy Edda hű követői közé, csakhogy ne haljon ki a nép. Fegyverbe, harcosok! Gyertek velünk benépesíteni a Kárpátokat is! Na jó, viccelek csak. Edda is hülye, meg a sok migráns is. Persze valamilyen szinten kell a bevándorlás, hogy a gazdaság ne omoljon össze, de ebbe most nem megyek bele. Elvégre ez mégis csak egy „ lájtos nap ” volt. 

Amikor a lakótelepünknél voltam, feltűnt valami, ami eddig nem: ott van egy diófa. Körbesaccoltam, és gondoltam lerázok párat róla, majd kiválogatom, ami nem zöld már, bár való igaz, a dió inkább szeptember- október környékén érik be igazán. De gondoltam, ugyan miért ne? Amúgy is, rettenet drága, kilója van ahol megvan több, mint 2000 ft. Hát fog a faszom annyit kipengetni, amikor itt van előttem, full ingyen. Ugye, hogy ugye? 

Körülbelül 5 perc telhetett el, ezalatt azért szedtem egy kicsit, de messze nem eleget. Ténykedésem közepette egy járni alig tudó, remegő, 90 körüli bácsika zavart meg. Kijelentette, hogy ez az ő fája, és ha nem akarok bajt, húzzak el, nameg amúgy is éretlenek a diók. Ezt így, ilyen magasztos, „ ki ha én nem! ” stílusban tette, és már ez is nevetségesnek hatott. „ Nyugi! Csak azokat szedem le, amiket már jónak látok. A zöldeket rajta hagyom. Nade mondja! Ha ez a maga fája, vajon mikor ültethette? 10 évesen, mikor még homokozott és ágyba pisilt? Csakmert ez a fa, a tőrzséből és magasságából ítélve meglehet vagy 80 körüli, kb. annyi, mint amennyi maga is most. És ez egyébként közterület. Ergo, ami itt van, az mindenkié. ” vágtam neki vissza, ugyanabban a fennkölt stílusban, és nem sok kellett, hogy elröhögjem magam, miközben azon agyaltam, hogy ilyen ember ennyi ésszel hogyan húzhatta eddig. Nos, ő sem maradt tétlen, nem kellett félteni az uraságot. Felkapott egy téglát a földről ( egyébként alig bírta el ) és naaagyon fenyegetőeeen ( legalábbis ő annak hitte ) elindult felém, azt kiáltozva, hogy na most már tényleg el lehet innen húzni vagy ő ezt hozzám dobja. Halljátok, na itt már kibuggyant belőlem a nevetés. Tisztában voltam vele, hogy meg akar félemlíteni, és igazából amúgy se lenne rá képes. Csupán látszólagos hatalmát akarta felém bizonygatni. Azzal viszont nem számolt, hogy nem vagyok se parázós, sem ostoba. Szépen beparáztattam. „ Csak rajta, de tudja, ki jönne ebből ki szarul? Elárulok egy titkot: maga, uram. Diót ” lopni ” ( ami nem is igazán lopás, mert még mindig közterület! ) nem bűn, viszont ha maga most ezt hozzámdobja, okozhat nekem egy szép kis 8 napon túl gyógyuló testi sértést. Én meg magának egy szép kis feljelentést. Jól hangzik mi? ” ezt így megmondtam neki, vigyorogva. Csak kapkodta a levegőt, hogy mit képzelek én magamról, meg ilyesmi bla bla bla dumák. „ Ugyan, én semmit. De hogy maga mit képzel, na arról már hosszan értekezhetnénk. Remélem, meghal a saját házában. Vagy inkább a fája alatt. ” azzal távoztam, az öreg meg köpni- nyelni nem tudott. 

Nos, igen. Az idősek elég taplók tudnak lenni. Ráadásul tudják is magukról, de takaróznak az „ én már idős vagyok, add meg a tiszteletet! ” és hasonló, unalomig elcsépelt dumákkal. Sokan azt hiszik, mindent lehet nekik. Hú, de tud idegesíteni az ilyesmi. Ha pl. ez a bácsi egy kihalásra ítélt állatfaj utolsó megmaradt példánya lenne, én meg pl. hordhatnék magas sarkút, hát habozás nélkül beletipornék a szájába, meg a szemeibe is a cipőmmel, aztán eltaposnám, mint valami gyűrűsférget, majd elégedetten mosolyogva távoznék.

Gondolkozom, hogy este felhúzok egy munkavédelmi kesztyűt, lemegyek, elbújok a bokorban és bedobom a tégláját az ablakán, hadd örüljön neki. De szerintem, akkor lealacsonyodnék az ő szintjére, ehhez pedig, bár nagy a késztetés, de semmi kedvem. Az arckifejezése, mielőtt faképnél hagytam, már ígyis megért egy misét.