„ Rééészegeeen ”

„ este csillag voltál… nappal meg fecske ”

Bebasztam. Nem tagadom, megint ittam, szétmegy a fejem és nagy erőfeszítésembe telik, hogy most egyáltalán helyesen pötyögjem be a szavakat erről a kibekúrt mobilomról, aminek ráadásul be is van tőrve a kijelzője, de jó ez. Nos… 7 üveg sör, 2 üveg félédes vörösbor. Ez így most lecsúszott, és ja, valamennyire dobott a hangulatomon kicsit. De unatkozom és egyedül vagyok, sorra nyomatom a különbözőbbnél különbözőbb zenéket, komolyan, egy baszatós Iron Maiden szám után már csak a Kis Grófótól a Bulibáró vagy a Nézését meg a járását hiányozna, vagy mi a pudvás tököm az. Oh, egyébként átköltöttem, figyeljétek, ez még mindig üt: „ mert a nézését meg a jááráásááát, egy nagy vájlinggal a háányásááát, 2 fasírtért eladnáám, 2 fasírtér…” Ah, baszki, most tényleg, zseni vagyok vagy zseni vagyok? Hát mindjárt elveszem magam fele-seggül. Na jó, nézzétek el nekem, hogy szar a humorom, meg fájdalmas. Köszi. 

Valami őszintén mélyenszántó dolgot akartam, illetve akarnék írni, világmegváltó tényeket, elmerengető titkokat, szívfacsaró emlékeket, abszurditást, önmagadból kifordulást.  Nos, ezek helyett eddig totál faszságokat írtam most le, de nyugi, ez csak az eleje, és mint mondtam, be vagyok rúgva. Lehet, hogy totál értelmetlenség lesz az egész, egy hülyén összerakott katyvasz, mikor visszaolvasom, de na. „ Engedd el”, mondta mindig jóapám. 

Szóval ittam, ment a zene, s közben az exeimen agyaltam, meg úgy az egész életemen, lényegében a múlton megint, és amikor a pörgősebb számok után benyomattam a lassabbakat, azért éreztem némi keserűséget. Nem szomorúságot, keserűséget. Tán ez a keserédes nosztalgia? Meglehet, nem tudom, nem vagyok benne biztos. 

Rólam tudni kell, hogy sosem a külsőt nézem adott emberbe, se azt, hogy mennyit keres, meg hasonló szarságok, sose a külsőségekre utaztam. Inkább mindig hamar felmértem adott emberről, hogy milyen lehet igazán, teljes valójában, és onnantól már tisztában voltam, mit hogyan kell csinálnom, vagy mikor mit mondjak, simán láttam, milyen állapotban van, és gyakran tudtam, mi fog tőrténni a következő pillanatban. Mindig legalább 3 lépéssel előttük jártam. És hogy miért 3? Nos, amiért 3 a magyar igazság, 3 fejű a mesében a sárkány, és 3 ága van az ördögvillának. Ezt a tudást, vagy inkább képességet pedig egyaránt lehet jóra is, rosszra is használni, felváltva. Nos, én mindkettő irányba hasznosítottam. Eleinte mindig minden szép és könnyű, mint a pillecukor, a téli fagyi, vagy a vándorfelhők.  És az ember tele van szeretettel, jó szándékkal a másik felé. De vajon meddig? Csak illúzió ez, múlandó délibáb, könnyed lepkefing? Igazság vagy hazugság? Öröm vagy szenvedés? Nos, Murphy törvénye szerint, ami elromolhat, az el is romlik. Viszont ettől még, lehet hogy ha a kezeid közé veszed és átformálod, akkor meg tudod javítani úgy, hogy neked jó legyen.  Bár nem minden esetben, ilyenkor nem árt alterveket gyártani, mert könnyen koppanhat az ember. 

Nos hát, D. esetében kissé más volt. 1 év és 3 hónapig voltunk együtt, ő volt az első olyan kapcsolatom, ami komolyabbnak mondható volt akkoriban. Igazából, az eleje elég gyors volt. Nade hu… Hogyan is jöttem össze D.-vel? 

Asszem, délután volt már, amikor találkoztunk végre élőben is. Rémlik, hogy késett a 4-es 6-os. Azt tudtam, hogy baj volt a lábával, de nem érdekelt, viszont azért mozgatta az agytekervényeim, hogy mégis mennyire lehet súlyos a szitu. Kiderült, esztétikailag és külső szemlélőként nézve eléggé. Leszartam. Egy plázában találkoztunk, egy puccos kávézóban, ahol a későbbiekben néha kurvadrágán fogyasztottunk. ( A kis kóla 400, a kávé 1100, a nagy poharas habos kakaó 1400 ft körül mozgott…) ő ott ült az asztalnál, én meg megjelentem előtte a vasalt, vörös hajammal, fekete bakancsban, szaggatott, fekete farmerben, és fekete ingben, szegecses nyakörvvel. Viccesen jegyeztem meg D.-nek, mikor kérdezte merre vagyok, hogy majd egy odaégett csajt keressen. Muhahaha. 

Leültünk egymással szemben, néztük egymást egy darabig csendben, aztán elkezdtünk beszélgetni mindenféle filozófikus dologról meg ilyesmi. D. bevallotta, amikor rákérdeztem utólag, hogy amúgy elsőre unszimpatikus volt neki a kisugárzásom valamiért. Jajj, szegény. Ja, várjunk, nem. Azt is mondta, sokat beszéltem , nameg rébuszokban. Hát na, tehetek róla, hogy nem tudnak rajtam kiigazodni? Igazából mulattam magamban. D. pedig olyan kis bénán, de aranyosan mosolygott. Tetszett. Annyira sokáig dumáltunk végül, hogy nem is néztük az időt, és lekéstem a 9 utáni ” takarodót” mert bizony 15 éves kislányoknak ilyenkor már ágyikóban a helye, legalábbis az őseim szerint. Én pedig azért ennek nem örültem, mert amit kapok tőlük, lehet nem teszem zsebre. Viszont abból a szempontból nagyon is jó volt, hogy rájöttem, D. mellett bizony tutifix nem fogok unatkozni, ha már most így telik az idő! És amúgy is, aranyos. A dolgok úgy alakultak, ahogyan szerettem volna, és ahogyan elterveztem, ha úgy vesszük. D. haza is kísért, örült gondolom, hogy a lovag szerepében tetszeleghet, vagy tudom is én… Én meg ráhagytam, mert miért ne? És azt is tudtam, hogy itt valami lesz, és hogy meg akar csókolni az utcánkban, én pedig félmosollyal az arcomon hagytam is neki. Egyem meg, emlékszem, milyen furán csókolt. Bár nem, nem volt rossz. Cuki volt, meg nekem valamennyire más is, mert azelőtt csak lánnyal csináltam ilyesmiket. 

D. huszonéves létére képes volt néha úgy elrugaszkodni a földtől, és annyira nagy álmokat szövögetni, amiket már én is furcsálltam. Totál elszállt, és bármire képes lett volna értem. Bármire. Teljesen. Megnyertem magamnak. És ő is tudta ezt, és tetszett neki. Magányos volt, ahogyan én is, és jó volt, hogy tudtuk enyhíteni, kiiktatni egymás magányát. Emlékszem mennyit sétáltunk együtt, mentünk ide oda. Volt, mikor direkt akartam, hogy menjen, erőltesse meg magát, mégha szegény nem is bírta tartani a tempót, mert amit nem használsz, az elsorvad, és eleve nincs is, nem igaz? Szóval, végülis egész jól megvoltunk, minden téren ( bár lefeküdni pl. nem feküdtünk, de khm… Történtek azért dolgok…sőt, D. szerette a fura dolgokat ) D.- t könnyű volt őrültségekre, új dolgokra rávenni, és mindketten jól szórakoztunk egymás társaságában. Aztán kb fél év-7 hónap után kezdett valahogy… Ellaposodni az egész, legalábbis részemről. Nos, kiszerettem belőle, és meguntam. De azért maradtam még, mert bevallom, nos, főképp a megszokás, s a saját önzőségem miatt, mert jó volt, hogy valaki mellettem van, és csak rám figyel. Csakhogy igen, D. szeretett, teljes szívéből, én pedig úgy éreztem, ha tovább húzom, csak annál szarabb lesz neki, és annyira szadista fasz azért nem vagyok. 

Szóval, rendesen le akartam ülni vele és megbeszélni, hogy így nem maradhatunk együtt, meg miegymás. Ő meg, mint a hatéves , nem fogta fel. Vagy csak nem akarta inkább, mert annyira nagyon imádott. Hiába voltam vele direkt bunkó, hideg és gonosz az utolsó időszakban, D. akkor is ott volt, sőt, utánamjött helyekre. A sulim elé, a házamhoz. D. nem értett az egyszeri, de a többszöri szóból se igazán. Volt, hogy sírva könyörgött nekem az utcán, én meg szégyenemben, hogy így beéget a környéken, elsüllyedtem volna legszívesebben. Csak egyszerűen már nagyon-nagyon ciki volt a számomra, nameg irritálló, míg neki meghasadt a szíve. Én akkor csak egy kis haragot éreztem, meg hogy talán valami nem stimmel, mert kéne érezni mást is, de csak erre voltam képes. D. persze átkozott jó sokáig, sőt, a kékeknek is fel akart nyomni, nem publikus ügyben. Végül nem tette, mert a barátnőm ( akit erőszakkal hirtelen letámadtam csak úgy, az iskola wc-jében… Nem, nem történt semmi olyan, csak az ajtónak löktem és lesmároltam meg letapiztam. Ekkor amúgy még D.-vel jártam, de ez már a vége volt, ahol minden elromlott )jaj, elkalandoztam… Szóval, a barátnőm lebeszélte D-t, és elérte, hogy nálam is feladja. Úgy, hogy most D. és ez a lány, a mai napig járnak. Szerintem ott is a csaj hordja a gatyát, de D. mindig is olyan típus volt, akinek így volt jó. Remélem  boldogok, főleg mert már egymással vannak elfoglalva. Aztán, hogy mi van most velük? Nos, az meg már nem rám tartozik. Fáj a fejem, még mindig, gyerekek. Már elég késő van, most csend és nyugi vesz körül. Aludni kéne, vagy rántottát csinálni. Majd még meglátom, hogy alakul.